A German Truck Simulator nevéből nagyon sok minden kiderül. Ez egy kamion szimulátor, amivel Németország útjain végezhetünk küldetéseket. A rakományt egy meghatározott helyen kell felvenni (T gombba lehet a rakományt csatlakoztatni) és meghatározott időn belül el kell juttatni a terékpen jelzett helyre, amit az N gomb megnyomásával érhetünk el. A közeli utakat pedig az M-el nézhetjük meg.
Anno a GTA-ban is voltak hasonló kamionos küldetések, valószínűleg ez ugrott be, amikor az első piros lámpán gondolkodás nélkül áthajtottam. nem kellett volna, mert 250 Euróba fájt. De nem csak ez érzékelteti azt, hogy szimulátorban vagyunk: a kisebb-nagyobb ütközésekkor is levon a fizetésből. Van itt fényszóró (tompított és országúti), ablaktörlő, index, motorfék és elakadásjelző is.
Vontatmánnyal a tolatás tényleg embert próbáló feladat, mindig kiakar valamerre törni, szerencsére jó pár elérhető nézet van (fülkében, autó mögött és felett, külső kamerák, kamion tetején, stb) és az egért mozgatva változtathatjuk a nézetet. De nem csak a tolatással, hanem bizonyos kanyarokkal is megfogunk küzdeni. Az első szélvédőt közrefogó baloldali oszlop bizonyos teherautó típusoknál olyan vaskos, hogy szerencsétlen esetben még egy szemközti sávban haladó kamion vonatót is kitakarhat a kanyarban. Valós esetben ilyenkor ugyebár előre hajolunk, de itt ilyen lehetőség sajnos nincsen.
Próbaképpen a kissé monoton autópályán a mellettem elhaladni akaró izmosabb kamion közeledtekor (szerintem még nem érte el az én szállítmányom végét) bekapcsoltam az indexet. Ettől szegény úgy megijedt, hogy szerintem majdnem állóra fékezte magát, mert elég rohamosan távolodtam tőle. Hát ilyet egy igazi kamionos biztosan nem csinálna, hanem vagy elmenne mellettem (nem léptem át a sávot, tehát megtehette volna), vagy felvenné a tempómat és azt tartva engedné a sávváltást. Egyébként a hosszú rakománnyal nem árt vigyázni, mert ha a keleténél gyorsabban sorolunk vissza előzés után, azt dudálással adják tudtunkra a forgalom további résztvevői, akik egyébként felismerhető járművekből állnak, a Ford Transit-tól kezdve, az Opel-eken át a BMW-kig.
Természetesen kormánnyal is használható, de mivel én az egy órányi játékot adó próbaverzió használtam a teszt alatt, így nem akartam ennek beállításával szöszölni, bár azzal biztos élvezetesebb lett volna.
Összességében nem rossz játék, bár az autópályák - amiből Németország révén elég sok van - egy picit monotonok. A piroson való áthajtáson kívül viszont elég kevés dologért büntet a játék, index nélküli sávváltás és záróvonal átlépés és a másik előzés utáni leszorítása sem hatja meg. A szimulátortól elvárható lenne egy kissé magasabb mesterséges intelligencia, így csak három csillagot kap, figyelembe véve, hogy fizetős program. Az egyórás demo verzióért viszont piros pont jár.
Friss hozzászólások
3 hét 10 óra
3 hét 10 óra
4 hét 6 nap
5 hét 1 nap
6 hét 4 nap
7 hét 1 nap
7 hét 6 nap
9 hét 4 nap
9 hét 4 nap
13 hét 2 nap