Kezdjük a legfontosabb, technikai jellegű közleménnyel. A Mafia 2 Demója a Steam-en keresztül tölthető le a legkényelmesebben. Ha még nincs ilyened, akkor először ezt a két MB-os Stream kliens szoftvert töltsed le. Majd kattints a letöltésünkre és a kliens lefogja tölteni és telepíteni a játékot. Már van rendes telepítő is, de ettől még lelehet tölteni Steam-mel is.
Ha valaki még nem játszott Mafia-val és el kellene neki mondani, hogy milyen is a Mafia 2, akkor azt mondhatjuk, hogy leginkább a GTA IV-re hasonlít, persze azért sok kisebb-nagyobb különbséggel. Ugyan sem a grafikája, sem a fizikai modellezése, sem a járókelők mesterséges intelligenciája nem nő fel a GTA IV szintjére, mégsem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy melyik játék a jobb. Ennek oka pedig a játékok hangulatvilága közti különbségek.
Egyrészt a két játék között 50 év különbség van. Ennek megfelelően a Mafia 2-ben gyönyörű veterán autókat vezethetünk, amiről a GTA IV-ben csak álmodhatunk (illetve patchelnünk kell). Másrészt a rendőrök viselkedésében is jó pár különbség van. Míg a GTA IV-ben bátran sétálgathatunk fegyverrel a kezünkben, itt rögtön elkapnak, vagy elakarnak kapni. Ráadásul ha elfognak, akkor is van választási lehetőségünk. Kifizetjük a pénzbüntetést, vagy ellenállunk. A körözés is más, talán jobb is. Itt is minél messzebb kell kerülni a rendőröktől, ebből a szempontból megegyezik a GTA IV-el, de ha valami rosszaságot csináltunk, akkor a rendszámunk felkerül a körözés alatt álló járművek adatbázisába, így ha ismét összefutunk a zsarukkal, ismét közöni fognak, magyarul kocsit kell váltani.
Egyébként sok más dologban is mutat hasonlóságot a GTA IV-el. A térképen itt is készíthetünk pontokhoz útvonaltervet, a kocsiban szól a rádió, a kereket és az üveget is ki, illetve át lehet lőni.
A Demó verzióban Empire City egy lehatárolt részén járkálhatunk 10 percig, hogy a küldetésünk helyszínére érjünk és teljesítsük azt.
A lövöldözős rész teljesen rendben van. A baloldali Ctrl-al tudunk fedezékbe húzódni, hogy aztán kihajolva leszedhessük az ellenfeleinket. Közelíteni a jobb, lőni a bal egér gombbal tudunk.
Az alábbi két Mafia 2 videóban megnézhető, hogy miképpen lehet végigvinni a küldetést. Teljes képernyős módban átváltható HD-ra.
A Mafia 2, TPS akciójátékban az 1940 és 50-es évek Amerikájának alvilágába enged betekintést. A kitalált Empire City városában játszódó történet főhőse Vito.
Friss hozzászólások
4 nap 9 óra
1 hét 1 nap
1 hét 3 nap
2 hét 1 nap
2 hét 1 nap
2 hét 1 nap
2 hét 6 nap
4 hét 1 nap
4 hét 1 nap
4 hét 1 nap